Igaz, hogy nem kérdezett meg senki, hogy hogy érzem magam
az után, hogy két éves tevékenység elmúltával megalakult a Kerekasztal mint
jogi személy. Mi a véleményem és ez e az, amit akartam/akartunk, lehet e - a
kényelmes fotelban hátradölve - visszapillantani és azt mondani, nagyon jók
voltunk, megteremtettük azt a fát, amelyen mindenki számára kitűnő ízű gyümölcs
lóg. De mivel úgy sem kérdezi meg senki, hát megkérdem én, igen, saját magamat –
mert kiváncsi vagyok, hogy hogy is látom a kis ausztriai magyar közösségünk új
helyzetét.
Kiindulópontunk: Létezzen mindenki számára egy közös asztal, amelyik mellé
mindenki leülhet, egyenrangúan a többihez.
De mi is volt az eredeti kiinduló pont? Ne dominálja
tovább a KSz az ausztriai magyarságot, más is bele akar szólni, hogy hogy is
legyen. Létezzen mindenki számára egy olyan közös asztal, amelyik mellé minden
egyesület képviselője leülhet, egyenrangúan a többihez, és szólhat, kérdezhet,
hozhat valamit és kaphat valamit, de főleg azért ül le a többihöz és azzal erősíti
kissebbségünket, hogy elöször a közösre gondol és csak aztán a sajátra. Saját
egyesületének érdekét és célját szem elött tartva, szuverénítását sértetlenül
tudva és megadva, elfogadja a másikat, anélkül, hogy megbeszélné a másikkal és
harmadikkal, hogy igazából ki is a közös ellenség, kit kell kirekeszteni, vagy
egy kicsit kikészíteni, mert akkor mindenkinek jobb lesz, persze finoman
elhallgatva azt a reményt és a háttérben rejlő igazi célt, az első hegedű
játszására hívatott lenni… mint a „leghívatottabb“.
A Központi Szövetség vezetőségének új tagjai három évvel ezelött
meghallották a kritikus hangokat és felfigyeltek rájuk.
Ám legyen: a KSz vezetőségi gárdájának új tagjai három
évvel ezelött meghallották a kritikus hangokat és felfigyeltek rájuk. Kézbe
vették a kezdeményezést és megprobálták a lehetetlent. Hol vannak nem kielégítő
megoldások, problematikus helyzetek, nem koordinált fellépések, inkább széthúzó
mint összevonó és összefűző tevékenységek. Hamarosan kiderült, a legnagyobb probléma
ott volt, hogy a nem előre lépni akarás, vagy a gáton nem átlépni akarás mindig
csak személyeket hozott fel érvnek vagy a pénzt, úgymond a legolcsóbb
argumentációt. Addig nincs jövő, amig az meg ez úgy marad, ahogy van. A
személyt le lehet szavazni, mert az a demokrácia egyik alapelve, hogy amit a többség akar, az meg is
történhet. A pénzt felett pedig a kancellária dönt. Mi csak javasolhatunk, és
ezt is csak együttesen/közösen.
Kiderült, hogy az új Kerekasztalon belül minden résztvevő egyenlő, de vannak
résztvevők, melyek egyenlőbbek.
Tudtuk, hogy elöször úgy kell egymás mellé
leülni, hogy ott mindenki meg tudja hallgattatni a szavát és mindenki
megérdemli, hogy respektálják legalább a véleményét. Ès miközben mi újak ebben
igyekeztünk és már-már lehetett reményt mutató jeleket látni, hogy csak lesz valami változás
a közös írányába, felgyorsult a “macher”-ek akarata és talán megnőtt a félelmük,
hogy mi is lesz, ha végén mindenki, aki akar, ott ül a Kerekasztal mellett, és
kiderül, hogy még sem működik az első hegedü szerepe úgy, ahogy azt egyesek
elképzelték
Az új Kerekasztal mellé csak az ülhet, aki belép.
Figyelmeztettem mindenkit, hogy vigyázzunk, nehogy egy
haramadik “esernyőt” húzzunk fel, és ne kezdjük el megint a kizárást. Most
megvan a Kerekasztal és csak az ülhet mellé, aki belép. Ez tagságot jelent, és azt,
hogy ha a mi zenekarunkban akarsz játszani, “hivatalos” belépést. Ez lenne az
új változás? Szerintem nem, mert nem is erről volt szó. Csak
személyekröl. Lehetsz ugyan megfigyelő, de csak eddig és eddig, aztán meg majd
esetleg mi döntünk, hogy beléphetsz e vagy sem. Éljen a tervbevett közös ügy,
éljen a mindnyájunk Kerekasztala. Ha öszinte vagyok, és most az vagyok, nem
tudom, hogy miért nem lehetett még egy kicsit várni, amig kvázi az ellenség,
aki igazából soha nem volt az, csak azzá tettük, mert ő kezdményezte a
Kerekasztalt, szintén az asztal mellett ül.
Visszamentem a KSz-be és megpróbálom az elkezdett hídépítést folytatni.
